Névadás

A családanya 15 gyerek kíséretében belép a családsegítőbe.
- Ez igen! - így a szociális gondozó -, Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja enerváltan az anya, akinek már
herótja lehet ettől a kérdéstől, majd odafordul a gyerekekhez, és kiadja a
parancsot: - Üjjé le, Jocó! - mire az összes gyerek leül.
- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor most közösen kitöltjük a
kérvényt. Először kérném a gyerekek nevét, egyenként.
- Ez itten a legidősebb, a Jocó.
- Aha. A következő?
- Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a szemöldökét, megköszörüli a torkát, és
tovább
ír. Egyik fiúnak a másik után, a legidősebb négynek, mindnek Jocó a neve.
Ezután a legidősebb leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a dolgot. Akkor az összes gyereket
Jocónak hívják?
- Igen, ezze eccerűbb a dógom - válaszolja az anya. - Ha itt az ideje,
hogy
indúni köll az iskolába, csak szóllok: "Jocókám, indulás!". Ha kész a
vacsora, csak eekiátom magamat: "Jocókám, kész a kaja!", és má szaladva
gyün
is az összes. Ha félő, ho' kiszalad valamellik az uccára, csak szóllok:
"Megájá, Jocó!", és az összes megáll. Életem legjobb ötlete vót, az
összeset
Jocónak keresztűni.
A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit, megráncolja a homlokát és
merengve megkérdezi:
- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja szólítani, nem pedig az egész
csapatot?
- Há' mi lenne? Akkó a vezetéknevin szólittom.